A jobb felhasználói élmény érdekében a honlapon cookie-kat (sütiket) használunk. A felhasználó számítógépes eszközére (ideértve a mobiltelefonokat is) kis adatcsomag, cookie kerül elhelyezésre. A cookie célja az oldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása, személyre szabott szolgáltatások biztosítása és a felhasználói élmény növelése.

FAQ Belépés

Miért van szükség mozgásterápiára?

A mai ember több civilizációs ártalomtól szenved. Ezeket a lelkiismeretünket naponta piszkáló híreket folyamatosan halljuk , energia, öko lábnyom, túlhalászás, szemét rengetegek, óriás pet palack szigetek az óceánokon, klíma változás (te vagy a hibás érzésekkel). Közérzetünket diffúzan rontó média üzenetek között találjuk az elhízásról, a magas vérnyomástól, inzulin rezisztenciáról szóló hír bombákat. De a sort folytathatnánk talán a lap aljáig is.

A saját megfigyelésünk is valóban az, hogy a mozgás szegénység nemcsak a felnőtt korosztályt jellemzi, hanem, a gyermekeinkre is külön csapás a technikai elkényelmesedés is. Álljon itt egy példa. Ősszel egy tizenéves, magas szinten szorongó sihederrel jött el erősen aggódó (szintén szorongó) Anyuka.  A fiatalt vizsgálva érezhető rajta az izguláson kívül, egy meglehetősen erős, belső feszültség. Szabálykövető, fegyelmezett mindvégig, de érezhető rajta, hogy odabent majd 600 atmoszféra uralkodik a lelkében. Megkérdezve a szülőt, hogy mozog-e eleget ez a fiatal? A szülő a teljes nyugalommal válaszolta, hogy igen, nagyon sokat, és rendszeresen, sűrűn „hát, rollerezik!”

Ez a példa is jól mutatja, hogy a mozgás, mint tényleges fizikai erőfeszítés már a fogalom szintjén is teljesen kiürül a köztudatból.

Esztéták és a korral foglalkozó filozófusok  egy fajta neuronális erőszak korszakáról beszélnek, mely következménye a gyereknél az ADHD, a figyelemhiányos, a részképesség zavaros, fiataljainknál újabban megjelenő depresszió, valamint a burnout-szindróma.

Pedig a mozgás gyér „életforma”, a méhen belül elkezdődik. Az ülő életformában élő, az áldott állapotú kismamák esetében a kismedencei ölben viszonylag leszorított állapotú erekben csökken az áthaladó vérmennyiség. Holott tudjuk, hogy a sejtek létrejötte, azok nagy száma a maghasadáshoz hasonló sebességű folyamatokat takar. S ha így meggondoljuk, szinte minden oxigén molekulára szüksége lenne a magzatnak. Itt a stresszes, életformára már nem is szeretnénk kitérni. Hiszen a baba érkezése elindít egy határidős, rohanást. S ez a méh feszességét. S így a kisbaba hol az egyik, hol a másik „sarokba” feszül neki a pillanatnyi élethelyzetnek. Pereg az idő. "Befejezni a projektet, lezárni a témát, betanítani az utódot, jön még a PhD, a nyelvvizsga, a jogosítvány megszerzés, no és ott van a lakás, a babaszoba!"

Ugye ismerős, minden olyan megtörténik, amire a babának végképpen nem lenne szüksége. Tehát a kismamáknak ekkor magas szinten kellene művelniük az, amit a lélektan „elengedés”-nek nevez, és a kismamának  e fentiek helyett, az úgynevezett rózsaszín bakancs listát kellene szépen sorban megvalósítania.

Az azóta kialakított és egyre népszerűbbek az olyan programok, mint a baba-mama jóga, baba-mama torna dicséretes törekvések, de élettanilag a testet kellemesen átmozgató kis gyakorlatokra legalább óránként szükség lenne a pici pocaklakóknak. Hiszen tudjuk hogy a graviditás hetében (az alig 5 mm-es embrióban) már a belső fül kezdeményei ott vannak és 12-14 héten a három félkörös ívjáratok készen vannak. Bár erre közvetlen bizonyítékaink nincsenek még, de a neonatológusok és az ezzel foglakozó pszichológusok már ismerik a sejt emlékezet fogalmát. Szolgáljon itt itt erre egy saját konkrét példa. Egyik kis unoka 7 hónapra születik, s a szülők a szakembernek szót fogadva egy egy ponton felfüggesztett ágyba  teszik. S a kicsi minden éjszaka úgy alszik el, hogy fejjel lefele kucorodik az ágy sarkában, s alussza nyugodt álmát, Az édesanyának feltűnt, hogy a gyermeke mindig fejjel lefele aludt el. S utána gondolva rájött, hisz a kicsinek az utolsó periódusban a szülőcsatornába fordulva gyakorlatilag javarészt fejjel lefele tölti életének, utolsó periódusát.

Milyen lényeges egybeesés?

A neonatológusok mát tudják, hogy az utolsó három hónapban (utolsó trimesztátban) a kisagy fejlődése a legintezívebb. S a klinikai adatok mutatják, hogy ilyenkor a legérzékenyebb a sérülésre. A genetikusok és a gyermek intrauterin fejlődéssel foglalkozó szakemberek  másik igen jelentős megfigyelése. Ha a kisagy fejlődése (ha például a sejt migrációs folyamatok  szenvednek zavart) akadályozott ez, mint távhatás mind a jobb, mind a bal frontális és prefrontális területek fejlődésére jelentős hatással van. Ha kisagy valamilyen fejlődés zavart szenved, e fenti területek működése, illetve a kapcsolata a kisaggyal, is zavart szenved.

A vesztibuláris rendszert úgy kell elképzelnünk, mint egy olyan komplex, több dimenzióban működő érzékelő rendszert. Mint egy nagyon finom pókháló, amely nem csak a test (törzs, végtagok, azok egymáshoz viszonyított alapértelmezett pozicióját) elmozdulását , mozgását érzékeli, feldolgozza kiértékeli és azonnali (kisagy vezérelte) válaszrendszerrel lép kapcsolatban, hanem a -  nyíró erőre érzékeny vesztibuláris receptorok segítségével (a félkörös ívjáratok tövében) a szöggyorsulásra is. E szerv a makulák segítségével, pedig a lineáris gyorsulásra érzékeny.

A fenti rendszer éretlenségét jól mutatja az a jelenség, amikor egy-egy iskolás csoport, osztály a metrón közlekedve, a gyerekek többsége kapaszkodás nélkül képes jól kompenzálni test pozició felvételével a kocsi gyorsulását, lassulását elesés nélkül kiegyensúlyozni. Azonban néhány gyermek erre képtelen. Vagy elesik, vagy próbál gyorsan valamiben, vagy valakikben megkapaszkodni a társaság nem kis mulatságára.

Schilder a múlt század harmincas éveiben találóan ír erről a vesztibulásris rendszerről mint, amely egyrészt a finomra hangolt érzékenységével olyan fontos reflexeket vált ki, mely a forgató, előre haladó mozgásokat biztosító reflexekre hat. De ez a szervünk olyan reflexeket is képes működésbe hozni, amelyek a labirintus (így a test) térbeli helyzetének megfelelően lépnek működésbe. Ezek a testtartási reflexek. A vesztibuláris szerv tehát egy olyan  rendszer ami a mozgó, forgó testben képes online befolyásolni az izom tónust és annak teljes testre vonatkozó, - a kívánalmaknak megfelelő -, meglehetősen pontos eloszlását.

Tehát hatással van az általános izomtónus, testhelyzet,  testtartás kialakításában. Míg a "függőleges" , mint irány optikai érzékelése labirintus rendszer statikusságra érzékeny otolitoktól függ.

Fontos megjegyeznünk, hogy e szerv sérülése esetén tér érzékelése is megváltozik. Sokszor ilyenkor az érintettek  párhuzamos vonalakat észlelnek keresztek és szöget alkotó egyenesek látása ellenére.

Azt is tudjuk, hogy e szervünk dolgozza fel elemi szinten az irányérzékelést, s majd a fali lebenyek (elsősorban a subdomináns féletekei) adják meg a finom hangolását, és természetesen a tudatos megélését.

Fontos tudnunk, kísérleti bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy nem az érzékelés, illetve észlelés fejlődése segíti a mozgást - ahogy azt korábban a "New Look" irányzat hirdette, hanem maga a mozgás. Az hátulsó, felső részében helyezkedik el két oldalt a fali (parietális) lebeny. A mellett, hogy ez a egyik legnagyobb integráló kérgi területe, itt dolgozódik fel és integrálódik össze a legkülönbözőbb modalitású ingerek halmaza. A fali lebenyeken belül- jól elkülöníthető részen - dolgozódik fel a testen belüli (intra perszonális) és a testtájak végtagok téri helyzete, egy szomszédos terület a kéz által elérhető területen belüli (peri perszonális) téri viszonyokat kódolja és értékeli, és egy további kérgi felület pedig felelős a testen kívüli térben (extra perszonális) történt dolgok, események téri valóságnak megfelelő leképezése. Bizonyított tény, hogy ha gyermek elemi, saját pontos mozgás élménnyel (végtag, test) nem rendelkezik olyan viszonyokról, mint "elé", mellé", "mögé", akkor az ilyen jellegű, verbális modalitású feladatok megértésében is lassú, bizonytalan, vagy tévesztő lesz. (Lásd később az iskolában a szöveges feladatok megértésnek zavara ezért következik be.) A mozgás fontosságára és meghatározó jellegére igazából a funkcionális képalkotók eredményei hívták fel a figyelmet.

Csak a mozgás fontosságában kétkedőknek... Ha a fenti képalkotó berendezésben fekvő felnőttől azt kérik, hogy folyamatosan 3000-től visszafelé számoljon magában  3- val vagy 7-vel, akkor nemcsak a belső beszéd helyén találunk aktivitást, hanem a kis agy azon területén, ahol az ujjak mozgás mintázata aktiválódik. Nevezetesen azok a funkcionális körök is aktiválódnak, amikor még annak idjén a számoláshoz az ujjainkat hívtuk segítségül.

Szintén Schilder fogalmazza meg először azt a feltételezést amikor az abnormális vesztibuláris működés olyan vegetatív tünetekkel jár, mint a szédülés émelygés. Gondoljunk a vertigo tüneteire. Ilyenkor a vesztibuláris ingerlés és a saját proprioceptív inger mintázat között harmónia össze nem illés következik be. Ez idősebb korban erős autonóm idegrendszeri tüneteket válthat ki, mint szédülés, hányinger, sápadtság, tachikardiát, emelkedett vérnyomás is követheti, s ez a tünet együttes az érintettben szorongást, vesztibuláris stresszt válthat ki. De ha valaki viszont veszi a fáradtságot és a hálózaton rákeres azokra a gyakorlatokra, melyek hatékonyan oldják, majd megszüntetik ezt a meglehetősen kellemetlen és masszív neurológia eredetű betegségnek érződő tünet együttest, hamar rájön, hogy megint a rendkívül gyér, egész testet igénybe vevő mozgás maradt el az életéből.

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, amit Schilder nagyon jó és érzékeny szemmel észre vett és leírt és arra következtetett, hogy " a psziché valószínűleg kétféle úton képes hatni a vesztibuláris rendszerre, vagy közvetlen hat az idegi szabályozásra, vagy a labirintus érrendszeri (vasomotoros beidegzésén keresztül fejti ki hatását" (idézi Blythe 299 old.) Ennek a másik rendszernek a fontosságát ott kell belátnunk, hogy számos esetben mély titokként utólag derül ki, hogy a hozzánk

-

került gyerek olyan milliőből jött ahol, érzelmileg, testileg, lelkileg alkalmanként, vagy rendszeresen fenyegetve, nem egyszer bántalmazva volt. A viharos történet természetesen az intra uterin élet hónapjai

Amire egy mozgás terapeutának még figyelnie kell.

Nem ritkán jelennek meg olyan gyerek a fejlesztő központokban, akikkel "valami történt". Tüneteik, főleg viselkedésük is furcsa, inkább mutatnak úgynevezett negatív tüneteket. Mintha folyamatosan álom világban lenne, legtöbbször egyedül játszik, visszahúzódó, zárkózott, nem ellenséges, de nem is nagyon barátkozó, ha megszólítják kicsit összerezzen. Soha nem kezdeményez. Ha beszélgetést kezdeményezünk velük válaszolnak, de csak egy két szóval, vagy nagyon rövid mondatokkal. Ezek azok a "nem-tudom-hova-tenni-ezt gyereket". Mozgásuk főleg bizonytalan, inkább óvatos, néha meglassult. De a formalizált reflex próbákban nem, vagy alig  találunk valamit. Mozgás világukkal, főleg a csapat labdajátékokban is valahogy kilógnak a sorból. Az ilyen gyermekről szóló könyvet mindenkinek szívesen ajánlanánk........Ma már nyilvánvaló, hogy az ilyen gyermek élettörténetében olyan történetek, esetek rövidebb hosszabb ideig tartó fenyegetettség érzés húzódhat meg, amely nemcsak a gyermek viselkedésére, magatartására, hanem mozgásában is őrizhet meglehetősen mély nyomokat, a szó szoros értelemben vett görcsöket és az átvitt értelmű görcsösségeket is.

Miközben gyermekeink az életük nagy részét már ülve, vagy  valamelyik kényelmi - mozgást biztosító, sebesség élményt adó - eszközön tölti életét. Ugyan akkor nagyon jól tudjuk, hogy törzsfejlődésünk során  az emberi szervezet mozgásra terveződött és az egyensúly elérése érdekében tanulja a gravitációval szembeni mozgások és ellenmozgások (szinergista és anatgonista izmokkal) rendszerét. A térbeli elérése biztosítja azt a keretet, amelyre egy élethosszig folyamatosan fejlődő komplex mintázatok épülnek. Ezt a komplex mintázatot a pszichológia kognitív szemlélete sémának nevezi.

Az önállóság kialakulása  szószerinti értelemben véve az önálló egyszerű mozgásoktól (helyzet, helyváltozatás, járás, futás), az átvitt értelmű önállóságig (jövő kép, jövő tervezés, iskola és pályaválasztás) e mozgás sémák mintázatainak kialakulásától, eredetétől, érettségétől, és fejlődésétől valamint EZEKNEK A MOZGÁSOKNAK (a legtágabb értelemben véve mindenféle, fajta) A TANULÁSHOZ való viszonyától függ.

A folyamatos és egyenletes földi gravitációnk hátterében, amikor testünk állandóan ki van téve a nehézségi erőnek szükségünk van nemcsak az antagonista és az "antigravitációs" izmaink folyamatos tónusára, tónusuk megtartására. Állandó készenlétre van tehát szükségünk. Fel kell készülni a helyzetektől függő, pillanatnyi külső és a belső szükségleteinknek (legjobban ) megfelelő változtatásokra, módosításokra az aktivitás mintázat harmonikus átirányítására.

Ez végül is a figyelem kezdete. Saját tudatunk megélése, és egy időben a környezetünkre irányuló, térbeli orientáció magában foglalja mind az éberséget, ami a figyelmi funkcióink egy részét.

Amikor,mind viselkedésében, mind mozgásában  csodabogárral találja magát szembe a mozgás terapeuta?

Szemmel láthatólag és kimutathatóan néhány gyereknek, fiatalnak mozgás, mozgás kivitelezési nehezítettségei vannak, de mozgásukban, viselkedésükben, környezetükhöz való viszonyulásukban mégis  különböznek azoktól a gyerekektől akik valamilyen mozgás fejlődésben megkésett, vagy az éretlen (a még mindig kiváltható babreflexekkel) finom motorikában is fejletlenséget mutató gyerekeknél látunk. Misztikusnak tűnő esetek, van is deficit, de mégsem olyan, mint amit a többi esetben láthatunk.

Akár verbálisan akár tettlegesen, bántalmazott, esetleg abuzált, és/vagy folyamatos fenyegettségi helyzetben élő gyermekek is mutatnak sajátos , sokszor igen ellentmondásos viselkedésben, de mozgáso szinten is (Testünk mindnet számon tart... könyvvel kapcsolatosan..

Miért fontos a mozgás terápia?

Mert bizonyított tény, hogy az egész testet átfogó mozgások segítik leghatékonyabban a figyelem zavar elemi és két leggyakoribb változatát oldani, csökkenteni, s majd megszüntetni.

Bár meg kell jegyeznünk, hogy a leggyakoribb "divatos" diagnózis napjainkban az ADHD (figyelemzavarral járó hiperaktivitás) formakört minőségileg (s közvetlenül a gyermek személyes vizsgálata alapján) megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy a fenti csoport legalább két harmada,(ha nem több) a figyelem hiányos gyermek. Ezek az úgy nevezett figyelem hiányos gyerek (cognitive sluggish type ,CST). Ennek a csoportnak ugyan olyan rossz a monotónia tűrése, mint az elsődleges hiperaktív gyereké. De az előző csoport (a figyelme hiányos fiúk nagy része)  másodlagosan termeli ki maga körül a "bulit", hogy legyen már valami történés. Ezek a provokált események emlelik fel a gyermekek arousal szintjét annyira, hogy "ott " (a helyzetben) tudjon lenni, és hosszabb-rövidebb ideig képe legyen ott is maradni.

Ezek a gyerekek, akiket folyamatos, súlyos figyelem és magatartási panaszok vesznek körül, de akár a legveszélyesebb  sípályán is jól teljesítenek. Hiszen a megfelelő adrenalin szint mellett megfelelően képesek teljesíteni.

Fontos tudni, hogy a túlélési élethelyzetekben, vagy művileg a virtuális világ  "tyu-tyu" (lövöldözős) játékaiban generált "data driven" (esemény, vagy adat hajtotta figyelem)  működtetése egy egészen más mechanizmust takar. A tényleges munkavégzéshez, valamint az elmélyült tanuláshoz szükséges tartós figyelmi folyamatokhoz (sustained attention), az úgy nevezett a "self placed" önirányította figyelmi folyamatokra van feltétlenül szükség. Melyre a különböző modalitású ismeretanyagok elsajátításánál egyaránt (mozgás, téri vizuális verbális elemeknél) szükség van. Azt is

fontos megjegyeznünk, hogy ennek a tartós figyelmi készség kialakulás a jobb frontális lebeny érettségéhez kötött. Ezzel kapcsolatosan további két dolgot kell még megjegyeznünk. Életünk során ez a jobb homlok lebenyi terület érik meg a legkésőbb . Ezt a területet csak rendszeres, egész testet igénybe vevő mozgáskultúrát adó aktivitással, sporttal, illetve mozgásterápiával tudjuk fejleszteni érlelni. Hiszen ez a terület adja később az önismeretet, a belátást, szociális helyzetekben a kölcsönösséget, a hálát, a megbánást, az empátiát, a szociális szégyent és más ilyen magas szintű ember arcú lelki történéseinket.

Tehát a helyes önismeret alapja, saját testünk reális képességeinek megélése.

A követhetőség kedvéért egy konkrét példát hoznánk fel, hiszen ez a "jel","tünet", "sajátosság" a figyelemzavar bármelyik formájában (figyelemzavar- hiperaktivitás figyelemhiányos),és legtöbbször  a részképesség és magatartás zavarban szenvedőknél is megjelenhet.

A példák vonzanak, a konkrét példák tanítanak és elgondolkodtatnak.

A vizsgálandó gyermeket kérjünk meg arra, hogy mellkasa előtt a karjait összefonva, minél tovább álljon fél lábon. A következőt figyelhetjük meg. Már maga az utasítás, hogy "Fonjad össze a karjaidat a mellkasod előtt!" megértésének, végrehajtásának bizonytalansága előjele lehet a megértés és a saját testélmény megélési szintjéről. S következnek a hibák. Becsülettel beáll a gyermek, de a kezdetben vízszintes pozícióban tartott lába fokozatosan ereszkedni kezd. Nem jó, ha.. A gyermek a felemelt lábának lábfejével kulcsolja az álló láb térd tájékát. A gyerek elengedi a karfonást, kezével egyensúlyozva, kalimpálni, kezd. Vagy próbál valamilyen közelébe lévő tárgyba kapaszkodni, vagy egyenesen támaszkodni, szökdécseléssel,  fél lábon ugrálással a kért feladatot végre hajtani. Jelezve, hogy a tónusos izom szabályozás a posztúra vezérlés még mindig éretlen.

Áttéve ezt az iskolai teljesítmény szintjére. A gyermek figyelmi rendszerének, annak kapacitásának egy része elemi szintű folyamatokra fordítódik (test függőlegesben tartása..gondoljunk a jobbra-balra dülöngélő, támaszkodó, elterülő, könyöklő gyermekeinkre). Ennek megfelelően a gyermeknek már nem marad figyelmi kapacitása arra, hogy a magasabb szintű kognitív funkcióra fókuszáljon. Azt már majdnem a véletlen dönti el, hogy az ilyen rossz eloszlású figyelemi rendszerrel valaki a "diszesek" , a ügyetlenkék, a figyelmetlenkék, vagy az izgő-mozgók, vagy esetleg a Rontó Pál-ok táborát gyarapítja-e?

Miért is kell az egésztestre irányuló (egyensúlyi helyzeteket is preferáló) mozgásfejlesztés?

Álljon itt egy konkrét példa. A fiatal kamaszok egy része kortársi, vagy celeb "fertőzéstől" indítva, igen sokszor tiszteletre méltó erőfeszítéssel, és nem ritkán egészen jó kitartással test építőnek áll. Ami a több éves viszonylagos (Ludas Matyi féle ) tétlenségből kilépve mindenképpen dicséretes. Legalábbis a szülők így gondolják...."Ó, legalább végre csinál valamit!"

Azonban korábbi saját vagy mások sportolói múltunkból tudjuk, hogy a legtöbb sportban az erőnléti szakasz után (birkózóktól az atlétákig) mindig technikai edzés periódus következik. A megnövekedett izomtömeget, az így többé-kevésbé megváltozott testsúlyt, sok esetben a súlypontot a test harmonikus mozgása érdekében össze kell fésülni. Nos ez a testépítőknél ez az összefésülés nem nagyon történik meg. Egyes pózokkal képesek megtanulni, hogy melyik izom csoportot, hogyan kell mutogatni. De funkciójukban ezek az izmok másra, dinamikus egész testmozgatásra, harmonikus, tetszetős , ruganyos, s ha tetszik, elegáns járásra, mozgásra már kevésbé alkalmasak. Itt most a tényleges sport teljesítménnyel már nem is foglalkozunk ("gyorsabban,magasabbra, bátrabban").

Adatok, megfigyelések a klinikumból. Számos bizonyíték van arra, hogy egy hosszabb időszakra, inmobilitásra kényszerült testtel, vagy súlyos sérülés miatt bármely végtagunk súlyos sérülés miatt mozdulatlanságra van kárhoztatva, definitív test séma, testvázlat zavart mutat. Ez lehet pl. a vizuális neglekt szindróma  (Oliver Sacks: "Fél lábbal a földön" című könyve), vagy ún. deperszonalizáció.Vagy akár hosszabb akár rövidebb ideig tartó úgynevezett motoros neglekt is (amikor a gyermek ha figyel rá képes adekvátan mozgatni kezést, de ha figyelem másra irányul érintett kezéről megfeledkezik "hanyagolja". De a legegyértelműbb bizonyíték az a klinikai megfigyelés, hogy amikor akár felnőtt, akár gyermek baleset következtében elveszti egy vagy másik felső végtagját, testegyensúlyának ilyen változásának hatására is újra kell megtanulnia járnia!

Annak érdekében, hogy egyértelműen higgyünk az egész testet igénybe vevő mozgásterápia fontosságában tisztában kell lennünk egy komoly ténnyel, illetve megfigyeléssel. Központi idegrendszerünk környezeti ingerek nagy részét érzékeli. Ezekből a figyelem-előttes folyamatokból, nagyon rövid ideig tartó áramlatokból szervezetünkből csak néhányat tart meg és még kevesebbet emel fel a tudatosság szintjére. Más megfogalmazásban e felosztás úgy is megfogalmazható mint automatikus és kontrollált folyamatok szintje. Az is közismert hogy ezeknek a folyamatoknak nem tudatos, de nagyon gyors feldolgozása a megfelelő fejlődés esetén. A szervezetnek, az idegrendszernek  nem megy automatikusan, akkor egy akaratlagos, kontrollált, tudatosan figyelt folyamattá kell tennie. Mivel a figyelmi rendszerünknek meghatározott a kapacitása, ez a tudatos kontrol a figyelmi rendszerből sok energiát szed el. Ezt a jelenséget akkor látjuk, amikor a sajátosan fejlődött gyermek kéztevékenységére annyira ügyel, hogy szája kinyílik, esetleg még a nyelve is kicsit kilóg, de szélsőséges esetben még bizony a nyál is kicsurranhat.

Tehát az egésztestre irányuló mozgásterápia a test komplex fejlesztését segíti. Előhangolja és alkalmassá teszi a szervezetet arra, hogy a képességeket készségekké tegye, s ezáltal a figyelmi rendszer kapacitását nem vonja el elemi szintű szabályozásokra, s akkor a magasabb szintű kognitív folyamtokra számolásra, szövegértésre, probléma megoldásra több kapacitása marad. A számok  és az arányok még meggyőzőbbek lehetnek Thimothy D. Wilson írja az "Ismeretlen önmagunk" című könyvének 46. oldalán azt írja "Öt érzékszervünk bármely adott pillanatban több mint 11 000 000 (11 millió) információelemet vesz fel. Ezt a számot úgy kalkulálták ki, hogy megvizsgálták hány receptora van az egyes érzékszerveknek, és hány idegrost halad belőlük az agy felé. Csak a szemünk másodpercenként 10 000 000 (10 millió) jelet küld z agyunkba, és fogad onnan. A tudósok azt is próbálták meghatározni, hogy ezekből a jelekből mennyi dolgozható fel tudatosan egy adott pillanatban, és ehhez olyanokat vettek figyelembe, hogy milyen gyorsan tudunk olvasni, milyen gyorsan tudunk különböző felvillanó fényeket tudatosan észlelni, és mennyire tudunk különféle szagokat megkülönböztetni. A legmegengedőbb becslések szerint az emberek másodpercenként nagyjából negyv információegységet képesek tudatosan feldolgozni. Gondoljunk bele, hogy 11 millió információt veszünk fel, de tudatosan csak 40-et vagyunk képesek feldolgozni." Hogy mi történik a többi információs elemel? Nos a többletet ez a nem tudatos, figyelem-előttes, automatikus rendszer , he nem is dolgozza fel mindet, de valamilyen módon, nagy hatékonysággal hasznosítja.

Még néhány tény arra vonatkozóan, hogy milyen fontos  testtartásunk biztonságának, mozgásunk koordináltságának,  pontosságának, valamint harmonikusságának  kialakítás, és  a későbbiekben is annak  megőrzése.  Nos ezt a "rendszerünket" nyugodtan nevezhetjük a hatodik érzékünknek is, ami nem más mint a test szerte elhelyezkedő propriocepciónk, amit a saját testérzésnek vagy testérzékelésnek nevezünk. Vázizomzat rendszerünkben a harmonikus működést, a végtagok egymáshoz, vagy a testhez viszonyított pillanatnyi helyzetét érzékeli és dolgozza fel. Sajnos a klinikumban szerepel olyan eset, amikor egy betegség következtében 19 éves korában egy fiatalember elveszítette ezt a fajta test érzékelést, ami igen súlyos következménnyel járt. Hosszú éveken keresztül tudatosan meg kellett neki újra tanulni (tudatosan szabályozni végtagjaiban, testében a folyamatos izomtónust), hogy egyfolytában rajta tartsa a szemét saját magán, mert ha szem elől tévesztette testét szörnyű bajba került.(Ian Waterman esete, leírta dr. Jonathan Cole).  Például, amikor váratlan áramszünet következtében lakása sötétbe borult. Waterman, mint egy rongy bábu, azonnal a földre zuhant. Mivel nem látta testét, nem volt képes kontrollálni azt.

Hogy az agy és talán a lélek számára milyen fontos a testtel való szoros kapcsolat és annak kölcsönössége jól mutatja -  szintén a klinikai tapasztaltok alapján - a fantom végtag fájdalom jelensége. Amikor baleset miatt, vagy más belgyógyászati okok miatt a  beteg végtagját, vagy végtagjait amputálni kell, gyakran jelenik meg az úgynevezett fantom végtag fájdalom. Ennek oka nem is olyan régen derült ki. Mivel az agy nem kap az eltávolított végtag felől semmi féle információt, saját maga generál a végtag agyi reprezentációjának megfelelő helyéről izgalmi mintázatokat, melyek a legtöbb esetben a - meglehetősen nehezen elviselhető - fájdalom, zsibbadás, bizsergés, folyamatos viszketés, tűszurkálás) dimenziójába esnek. Ma már időben elkezdett, komplex terápiákkal megelőzhetők, oldhatók ezek a fájdalmak.

Végül egy igen elgondolkodtató adat. Azoknál a kisbabáknál, akiknek az intra uterin élet során, ilyen, vagy okok  miatt nem fejlődött ki egy vagy másik végtagjuk, gyermek, fiatal, és felnőtt korban úgy megjelenhet náluk a fantom végtag fájdalom.

Epilógus gyanánt tehát ez után nemcsak azt tudjuk, hogy  "Egy test, egy lélek."-ből kialakuljon az" Ép testben, ép lélek", hanem azt is el kell fogadnunk, hogy  azt kizárólag -  gyermekeknél, felnőtteknél egyaránt - csak az egész testet, rendszeresen bevonó nagy mozgással érhetjük el, és őrizhetjük meg.

Adoszam_-18241343-1-41-ccc-1100x564.png

2021. 04. 04.

Támogassa a BHRG Alapítványt

Ön is sokat tehet adója 1%-val!
Tovább

170671421_100508905495895_8773337244253963452_n.png

2021. 04. 14.

Egy különleges utazás - autista gyermekkel az élet

Egy hozzánk járó kisfiú anyukájának feljegyzései

bhrgkep2.jpg

2021. 08. 22.

Interjú Madács Anitával

Mit nevezünk iskolakészültségnek?