A TSMT© és HRG© gyakorlatsorok 1993-as megalkotásuk óta folyamatosan bővültek, a velünk kapcsolatba lépő, és a terápiát kitartóan végző szülők gyermekük fejlődéséről számoltak be.
A hatásmechanizmus - mint minden mozgásterápia esetén - itt is összetett, egy oldalról nem megközelíthető. A főbb elemeit az alábbi ábrán szemléltetjük.
Felmérés és célzott terápia
Mielőtt a terápiát megkezdenénk, minden esetben sor kerül a gyermek életkori sajátosságait vizsgáló Longitudinális Komplex Vizsgálatra (LongiKid©). Ez a közel 400 részterületet vizsgáló teszt segít a gyermek profiljának pontos meghatározásában az alábbi területeken:
Idegrendszer érettsége: Vizsgálja a gyermek primitív reflexprofilját, atipikus reakcióit és a mozgásos területek kéreg alatti funkcióit
Motoros terület: A mozgáskoordinációhoz és a mozgás kivitelezésének könnyedségéhez, összerendezettségéhez szükséges képességeket méri a nagymozgások, a finommozgások és a grafomotorika területén
Kognitív terület: A figyelmi funkciók 5 területén vizsgál 18 képességet, és jó előrejelzője lehet a sikeres iskolai beválásnak, illetve szükség esetén gyógypedagógiai iránymutatást is nyújt a szülőknek
Nyelvi terület: Kifejező és befogadó nyelvi készséget képes megállapítani, mely segíti egy esetleges megkésett beszédfejlődés, vagy nyelvi zavar esetén a pontos bemeneti szintet a fejlesztésben
Szociális terület: Vizsgálja a gyermek együttműködését, interakcióit és feladatba vonhatóságát.
Kiegészítő területek: Vizsgálatvezetőink a képzés alatt gyógytornászok segítségével elsajátítják a tartás - és izomtónus vizsgálatot, valamint a felmérés része az audiológiai- és látásvizsgálat protokoll, melynek segítségével az esetlegesen felmerülő érzékszervi problémákat is ki tudják szűrni. Ennek esetén a gyermek további szakellátásba irányítása ajánlott.
A pontos vizsgálati eredmények után történik meg a személyre szabott terápiás terv megalkotása, melyben figyelembe vesszük a család egyéni igényeit, és félévente visszaméréssel igazoljuk a fejlesztési célok megvalósulását.
Ahhoz, hogy megfelelően működjünk, szükségünk van a szenzoros és motoros rendszereink ún. integrációjára. Míg a szenzoros rendszerek (látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés, propriocepció) a környezetből származó információt továbbítják az agykéreg felé, addig a motoros rendszerünk ennek megfelelően reagál a környezetre - néha reflexesen, például ha elkapjuk a forró edényhez ért kezünket, néha pedig tudatosan. Mind a szenzoros, mind a motoros rendszerek akkor működnek megfelelően, ha az információ és az erre adott mozgásválasz pontosan tükrözi a valóságot és optimálisan képes felmérni a kivitelezést - ezt pedig az idegrendszerünk tanulás útján tudja a legpontosabban bemérni.
Nagyon gyakori azonban, hogy valamilyen külső vagy belső (betegség, fáradtság, extrém inger) okból kifolyólag a szenzoros feldolgozásunk elállítódik, a motoros válaszunk pedig pontatlanná válik.
Minél sűrűbbek az idegrendszeri kapcsolataink a szenzoros és motoros rendszerünk között, annál jobban tudunk védekezni a váratlan események ellen - így még ha fáradtak is vagyunk, jobban tudunk kompenzálni, és nem romlik jelentősen a teljesítményünk.
Rengeteg oka lehet annak, hogy egyes gyerekeknél a szenzo-motoros integráció nem megfelelően ment végbe, és egyes ingerekre túlzottan vagy kevésbé reagál, netán a mozgáskivitelezésével van probléma. Éppen ezért a TSMT és HRG esetén minden feladatban igénybe vesszük a gyerek vizuális, auditív, taktilis, propriocepciós és vesztibuláris csatornáit passzív és aktív helyzetben is.
A TSMT© és HRG© feladatok amellett, hogy személyre szabottak, folyamatosan nehezednek, ezzel segítve elő a gyermekek fejlődését. Az egyéni terápia jellegzetessége, hogy a szülők a terapeutával akár hetente, de legalább havonta egyszer személyesen egyeztetnek, és ennek megfelelően illesztenek a feladatokon, a fejlesztési célokat szem előtt tartva. Ugyanez igaz a csoportos órára, ahol a foglalkozásvezető a gyerekek egyéni profiljára hoz létre minden évben változó órákat, ahol a feladatokat a csoport vezető tüneteinek megfelelően súlyozza.
A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a terapeuták elsajátítsák a mozgásfejlődés lépéseit és hierarchiáját. Ennek köszönhetően nem feltétlenül magát a tünetet kezelik, hanem - regressziós szemlélettel - visszamennek a legelső elakadási pontig, így például ha egy gyereknek a grafomotorikája nem megfelelő, nem írásgyakorlatokat fognak vele ismételtetni, ha valakinek a figyelme nem megfelelő, nem adnak olyan gyakorlatot, ahol rögtön teljes egészében a figyelmét igénylik a gyereknek, hanem fokozatosan építik fel a komplexebb feladatokat.
Mivel a feladatok végzésétől az idegrendszer hosszútávon is érezhető változását várjuk, magukat a feladatokat is rendszeresen - egyéni terápiánál legalább heti három, csoportos órán heti két alkalommal - kell végezni - “idegrendszeri edzéselméletet” használva - hiszen egy szinapszis megerősödéséhez legalább 30-40 ismétlésre van szüksége az embernek, gondoljunk csak arra az erőfeszítésre, amit nyelvtanulás, vagy autóvezetés alatt végeztünk ahhoz, hogy most folyékonyan tudjunk beszélni, és különösebb odafigyelés nélkül vezetni.
Sok esetben a hozzánk forduló szülők bizonytalanok abban, hogy a gyermekük - különösen fiatal életkorban - mire is képes, illetve mi is várható el tőlük. Ebben sokszor már az első vizsgálat is segíthet, hiszen sokszor a szülő ilyenkor szembesül nem csak azzal, hogy milyen területen lehet a gyerekének elmaradása, de abban is, hogy életkorához képest mennyi feladatban tud jól teljesíteni.
Mind a TSMT, mind a HRG terápiában kulcsfontosságú szerepe van a szülőknek, hiszen ők azok, akik végzik a gyakorlatokat, vagy gondoskodnak arról, hogy gyermekük rendszeresen eljusson a fejlesztésekre. Ebből kifolyólag kulcsfontosságú, hogy a terápiát csak abban az esetben kezdjük meg, ha érezzük a szükségességét, és értjük a fejlesztési célokat - ez pedig a terapeuták felelőssége, hogy egyértelművé tegye a szülők számára, miért is dolgoznak közösen.
Ha ez teljesül, a szülő könnyebben tudja megteremteni a fejlesztésben a rendszerességet, ami elengedhetetlen a fejlődéshez, és biztonságot is ad a gyereknek, ahogy a rituálék, közös - okoseszközök nélküli - együttlétek nagyban hozzájárulnak az egymásrahangolódáshoz.
Sokszor a gyerek erős akarata az elsődleges probléma, ami a fejlődése útjába áll - “tud figyelni, ha akar”, vagy “ami érdekli, arra oda tud figyelni” - halljuk gyakran - ebből azonban komoly lemaradások is lehetnek, ha a gyereknek túl korán lesz túlságosan beszűkült érdeklődési köre, vagy elutasít minden rajta kívül indikált együttműködést - hiszen gyerekként még nem tudja eldönteni, hogy mi az, amire valóban szüksége van, és mi az, amit csak ő szeretne. Ahogy nem adunk éjjel-nappal édességet, úgy szülőként abban is felelősségünk van, hogy ne hagyjuk a gyereket csak bizonyos ingerekre motiváltnak. Olyan mozgásos feladatok, amiknél a gyerek együttműködésére is szükség van, amik változatosak, tudatosan felépítettek, ebben mindenképpen segíteni tudnak.
A különböző gyakorlatok mellett a TSMT és HRG terapeuták nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő vesztibuláris - vagy egyensúlyi - ingerek alkalmazására. Jane Ayres Ph.D. a Szenzoros Integrációs Terápia (SZIT) megalkotója volt az első, aki felismerte, hogy az egyes tüneteket mutató gyermekek (autizmus, hiperaktivitás, “clumsy” azaz ügyeten) esetén az egyensúlyi rendszer valamilyen formában érintett volt, és ő kezdte el először a szenzoros integráció folyamatában tudatosan alkalmazni a vesztibuláris ingereket - például hintát vagy függőágyat.
A vesztibuláris rendszer az egyik leghamarabb fejlődésnek induló rendszer az emberi szervezetben, pontos működése nem csak mozgásfejlődésünket alapozza meg, hanem szerepet játszik a téri tájékozódásban, az asszociációs szótanulásban (Grabherr és tsa, 2011), matematikai készségek kialakulásában (Moeller és tsa, 2016), de ugyanolyan fontos az éntudat (Berthoz, 2000; Jeannerod, 2006) és az empátia kialakulásában (Lopez és tsa, 2000, 2013).
A korábbi évtizedekhez képest jelentősen nőtt a mozgásszegény életmód, ami még súlyosabban érinti gyerekeinket - ezzel a vesztibuláris rendszer sokkal kevesebb ingert kap. Ez eredményezhet túlmozgást - hiperaktivitást - de ingerhárítást is - gyerekeket, akik nem mernek csúszdázni, mászókára mászni, a társaikkal fogócskázni. A feladatok éppen ezért mindig tartalmaznak személyre szabott mennyiségű vesztibuláris ingert, ami a tudatos feladattervezés mellett ún. “alulról építkezve” támogatja az idegrendszer érését, közvetve járulva hozzá a tünetek csökkenéséhez.